|
Finanszírozási kérdések
A jelenlegi gazdasági helyzet:
A mozgalom végleges formája máig nem alakult ki, ezért először a jelenlegi pénzügyi helyzetet, és lehetőségeket ismertetjük.
Kezdetben a hallgatók saját pénzüket használták fel, így rögtön megtanultuk, hogy az anyagiak rutinszerű igénybevétele helyett, új ötletekkel, és egy kis odafigyeléssel milyen sok dolgot meg tudunk valósítani. Pénzügyi helyzetünk egy helyi pályázat megnyerése után valamelyest javult, és lehetőségünk nyílt egyre több program megvalósítására.
Természetesen a főiskola tanárai, és a diákotthon vezetői minden lehetőséget megragadtak, hogy enyhítsék nehézségeinket. Az első lényeges előrelépés ezen a területen az 1997. május 8.-i konferencia hozta meg, ahol a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője felfigyelt eredményeinkre, és arra biztatott bennünket, hogy mi is nyújtsunk be pályázatot a minisztériumhoz. Ez júniusban meg is történt, és végül 300.000 Ft-ot sikerült nyertünk.
Mivel még nem rendelkezünk hivatalosan deklarált szervezeti formával, ezért ezt a pénzt a diákotthon költségvetésébe illesztettük be céltámogatásként. Hagyományainkból eredően ezt az összeget gondosan beosztva használjuk fel programjaink finanszírozására.
Mozgalmunk több éves sikeres működéséhez szükséges pénzalapot minisztériumi és alapítványi támogatásokkal szándékozunk megteremteni.
1997. szeptemberében megkerestük Horn Gábor urat is, a "Soros alapítvány" kuratóriumának elnökét, hogy felkeltsük érdeklődését tevékenységünk iránt. Célul tűztük ki, hogy mikor szervezetünk megfelelő stádiumába ér, pályázatokkal forduljunk hozzájuk is.
Reményeink szerint ekkorra már komoly eredményeket tudunk felmutatni, és méltóak leszünk a pályázati pénzek elnyerésére.
A városi terjeszkedéssel egy időben kívánjuk létrehozni alapítványi formában tevékenykedő egyesületünket.
Ezután ismertetjük azokat a költségeket, és ellenőrzési módozatokat, amelyek a "Virág-mozgalom" végleges kialakítása után, a kapott támogatások minél célszerűbb felhasználása érdekében gyűjtöttünk össze.
Gazdasági terület
Ismertetőnk ezen részében a ”Virág-mozgalmat” érintő gazdasági kérdésekről lesz szó. A kérdéskör fontosságát az adja, hogy csak a tényleges költségfajták megállapításával, és megfelelő finanszírozási források kialakításával teremthetjük meg tartós működésünk alapjait.
A költségek csoportosítása
A költségek csoportosítása lehetőséget biztosít arra, hogy
- felmérjük milyen költségekkel kell számolnunk a költségvetésünk készítésénél,
- valamint lehetőséget biztosít a hatékony elemző-ellenőrző munka elvégzésére.
I, Működésünk során felmerülő költségek fajtái:
A. Közvetlen költségek.
1, Rendszeres tevékenységek költségei.
a, egyéni foglalkozások
- tanulás
- egyéni szabadidős tevékenységek
b, csoportos foglalkozások
- kirándulás
- vetélkedő, sportverseny
- szociál-higiénés előadás
2, Egyedi tevékenységek
- szakmai tábor
- tapasztalatcsere
- hallgatók továbbképzése
3, Közvetlen bérek
- hallgatók díjazása
A díjak sávos rendszert követnek.
B. Közvetett költségek
1, Igazgatási költségek
a, bérezés
- a mozgalom vezetője
- helyi vezető
- koordinátorok
b, az iroda költsége
- bérleti díj
- irodai felszerelések
- számítógép, nyomtató
- rezsi költség
- fogyó eszközök
2, egyéb általános költségek
- brosúra, tananyag
- posta költség
- bank költség
- napló
- egyéb
A virág mozgalmat érintő speciális területek
Itt a támogatási összegek felhasználásának ellenőrzésével foglalkozunk.
Az ellenőrzés módszerei a következők lehetnek:
- bizonylati ellenőrzés
- speciális naplóval
- személyes ellenőrzés
bizonylati ellenőrzés:
A közvetett költségek túlnyomó részénél (bérleti díj, felszerelések beszerzési költsége,...,stb) nem kell ellenőrzést végezni hónapról hónapra, csak az éves összesítés eredményét érdemes vizsgálni.
A közvetett költségek másik csoportjánál ( rezsi költség, fogyóeszköz felhasználás, posta költség stb) viszont rendszeresen ellenőrizni kell, hogy a tervekkel összhangban történik-e a pénz felhasználása. Az esetleges eltérések okát alaposan vizsgálni kell.
A közvetlen költségek ellenőrzésénél
- a tanulás számának megfelelő buszjegyet
- az egyéni szabadidős programoknál belépők, számlák, blokkok elszámoltatását kell elvégezni.
- minden csoportos tevékenységnél kp.számlát kell kérni.
Naplóvezetés
A ”Virág-mozgalom” sajátosságaiból adódóan egy speciális naplót alkalmaznánk. Ez a napló két fő részből állna:
- a gyerekekkel történő találkozásokról szóló beszámoló a szakemberek számára, - valamint a második rész egy előre megszerkesztett oldalakból álló költség-elszámolási rendszer. Ennek segítségével a költségek felhasználása személy szerint nyomon követhető, ami megkönnyíti az egységes szisztéma szerinti ellenőrzést.
Személyes ellenőrzés
Ezen eljárás keretében a koordinátorok minden hónapban egy-egy hallgatóval részletes költségelszámolást végeztetnének.
Nem lenne teljes ismertetőnk, ha múltunk és terveink környezetében nem ejtenénk szót néhány támogatónkról és barátunkról. Dr Ponyi Béla ny. igazgató, Danók Ernő ny. tanár, Demus Iván főosztályvezető és Révay Ferenc igazgató a rendszer elveinek kidolgozásában és a szakszerűség érvényre juttatásában támogatattak bennünket. Cserháti József alpolgármesternek és feleségének köszönhetjük hogy rátaláltunk a Baglyasi Hétvégi Diákotthonra és annak kiváló igazgatójára Botár Bélára, valamint munkatársaira. S külön szeretnék köszönetet mondani a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetőjének dr. Gáspár károlynak, aki a háttérből biztatott minket és támogató részvétele több holtpontból lendített ki bennünket.
Bízunk benne, hogy együttműködésükre tovább is számíthatunk, mi pedig ezáltal is tovább öregbíthetjük iskolánk jó hírnevét.
 
|