|
A "Virág" szervezet jelenlegi felépítése
A mozgalom kezdeteben csak a főiskola keretein belül szerveződött. Az aktuális teendőket a harmadikos tagok koordinálásával végeztük el. Ekkor a megvalósítandó feladatok megszervezésére team-eket alakítottunk ki. Jelentkező természetesen mindig akadt, így műkökésünkben nem volt fennakadás.
A külső kapcsolatok kialakítását és a program "házon kívüli" népszerűsítését a főiskola tanárai és szakemberek végezték el. Az így létrejött laza szervezet sikeres működésében tehát nagy szerep jutott a lelkes, aktív hallgatóknak és tanári karnak.
Taglétszámunk és feladataink egyre bővülnek:
Létrehozzuk a városi szintű szervezetet, amely egy rendezett és hatékony szervezeti felépítést kíván. Az új rendszerben több oktatási intézmény és városi szakember együttműködését valósítanánk meg.
A "Virág" szervezet ismertetése
Minden szervezetnek, legyen az akár civil mozgalom, kell legyen valamilyen kerete, amelyben működik. Éppen ezért megpróbáltuk mi is a ”Virág mozgalmat” valamiféle szervezeti keretbe foglalni. Meghatároztuk az alkotóelemeit, azoknak a mozgalommal való kapcsolatát, funkciókat választottunk szét azért, hogy a mozgalmunk "testet öltsön".
A "Virág" kapcsolatrendszere az alkotóelemekkel
Elsőként az elemeket határoztuk meg. Ezek:
· Gyerekek
· Hallgatók
· Középiskolások
· Segítők
Az egyik legfontosabb alkotóelem a gyermek, hisz érte jött létre a mozgalom, érte működik. A gyerekek kiválasztása az általános iskolákon, a diákotthonokon, a gyámhatóságon keresztül történik. Itt olyan gyerekekről van szó, akik valamilyen szinten lelki sérültek (pl. nem megfelelő családi háttér, beilleszkedési zavarok, tanulási készség hiánya, stb.). A mi esetünkben a gyerekek kiválasztása először a Salgótarjáni Általános Iskolai Diákotthonból történt.
A másik lényeges elem a hallgatók. Ők azok, akik a gyerekekkel foglalkoznak, ezért fontos az ő kiválasztásuk is. A mozgalmunkban bármely főiskolás, egyetemista részt vehet, aki érez elhivatottságot. Mint látjuk itt az egyéni indítattáson van a hangsúly. A hallgató az, aki személyes karakterével valamiféle pozitiv életképet mutat a gyerekeknek. A kortárskapcsolaton keresztül sokkal hatékonyabban lehet pozitív irányba befolyásolni a gyerekeket, ezt mutatják a mi tapasztalataink is.
A következő csoportot a középiskolások alkotják. A mozgalom már gondol a jövőjére, ezért elkezdtük az utánpótlás felkutatását. Azon kívül, hogy az egyetemekre, főiskolákra bekerülő elsősökből toborozzunk, úgy gondoljuk, hogy már a középiskolákban érdemes ilyen munkát végezni, az egyetemekre, főiskolákra készülő középiskolás diákok között.
A negyedik csoportot a segítők alkotják. Ők azok, akik a szakmai hátterét adják a mozgalomnak, mivel mi, hallgatók nem minden esetben rendelkezhetünk szakértelemmel. A következők segítségére gondoltunk:
· Népjóléti Képzési Központ
· Családsegítő Központ
· Nevelési Tanácsadó
· Gyámhatóság
· Ifjúsági Információs Iroda
· Rendőrség
· Bíróság
A leírtakról a mellékletben található egy szemléltető ábra "A Virág kapcsolatrendszere az alkotóelemekkel" címmel. (1.sz. melléklet)
A szervezet működése funkciók szerint
A szervezetnek 3 fő funkciója van:
· Főtevékenység
· Finanszírozás
· Vezetés, ellenőrzés
A főtevékenység leglényegesebb elemei:
· gyermek kiválasztása
· hallgató kiválasztása
· párok kialakítása
· kapcsolattartás szülőkkel
· csoportos foglalkozások
· nyilvántartások vezetése
A kiválasztásokban és a párok kialakításában nagy szerepük van a segítőknek szakmai tanácsadásukkal.
A finanszírozás lényegi kérdései a következők:
· pénzügyi források előteremtése
· könyvvezetés
· kiadások koordinálása
Ezekkel egy másik fejezet keretein belül foglalkozunk.
Végül a vezetés, ellenőrzés funkciói:
· külső képviselet
· koordináció
· ellenőrzés
· népszerűsítés
· beszámoltatás
· szervezet fejlesztése
Ki szeretnénk itt emelni a népszerűsítést és a szervezet fejlesztését. Előbbit azért, mert szeretnénk, ha mozgalmunk országos szinten működne minden egyetemen, főiskolán, utóbbit pedig azért, mert a jelenlegi évünk(1997-1998 -as tanév) egy kísérleti év, amelynek során a visszacsatolási mechanizmuson keresztül tovább finomítjuk majd a mozgalom működését, felépítését.
Mindezekről a mellékletekben azonos címmel szintén található egy ábra. (2. sz. melleklet)
A mozgalom népszerűsítése
A szervező feladatokra egy helyi koordinátort vontunk be, aki már felvette a kapcsolatot más intézményekkel, valamint képviselőink megjelentek különböző oktatásügyi tanácskozásokon is. Tervünk, hogy megkeressük a város középiskoláit, ahol kétoldalú megbeszélések során ismertetjük elképzeléseinket.
Ha a korábban ismertetettek szerint csatlakoznak hozzánk a középiskolások, akkor szervezetünket divizionálisan csoportokra osztanánk. Ezek a csoportok keresnék fel a középiskolákat, hogy segítséget nyújtsanak. Az általános iskolákban szükségünk van olyan elhivatott igazgatókra és pedagógusokra, akik hajlandóak kialakítani olyan 20-25 fős gyermekcsoportokat, akiknek valóban szükségük van segítségre.
A tanító csoport felépítése:
Az általános iskolákra szervezett csoportok ún. sejtekből épülnének fel. A sejtet 1-2 tapasztalt főiskolás irányítaná, akikhez 4-5 fős középiskolás csoport tartozna. Egy ilyen sejt 10-12 gyermek hathatós segítségét képes ellátni. A sejtek segítségével egy rugalmas, a változásokhoz könnyen alkalmazkodó szervezet jön létre, amely alkalmas a rutin feladatok ellátására. (3. sz. melléklet)
További fejlődésünk érdekében szükség van egy olyan hatékony irányító rétegre, amely a csoportok integrálása mellett, a taktikai és a stratégiai célok megvalósítására is alkalmas. Ez a réteg főiskolai háttérrel valósulna meg úgy, hogy tagjai között lennének a szervezést végző szakemberek, a helyi koordinátor, a főiskola tanárai, valamint a szervezet ügyében jártas 7-8 főiskolás és középiskolás. Így lehetőség nyílik a városi szervezet megszilárdítására, és további fejlesztésére úgy, hogy más városokat is "megfertőznénk" ezzel a Magyarországon még szokatlan új kezdeményezéssel.
 
|