További oldalak











Következtetések, távlatok

Nem szívesen beszélünk sikerről vagy eredményről, bár ezek egy gazdasági főiskolán természetes mértékek. Inkább az mondatjuk, hogy a hallgatók átléptek egy más dimenziókkal - az önzetlenség, lemondás, szeretet, ..., stb. - jelzett térbe, ahol nincs helye a méricskélésnek. Bár társaink itt-ott még megmosolyognak bennünket, a hivatalos szociális társadalom számára is egy kissé gyanúsak vagyunk, hiszen mident a saját kis pénzeinkből csináltunk, mégis töretlenül haladunk előre: ma már mi vagyunk a "virágosok" , a létünk: tény, a főiskolai élet egyik színes részévé vált

Az elért pozíciók jellemzik a további fejlődés útjait is, amelyeket egy salgótarjáni és egy országos irányba látnánk meghatározhatónak.

A salgótarjáni fejlődési lehetőségek

Mozgalmunk a kísérleti év keretében már a városi szervezet létrehozása előtt áll. Eddigi munkánk méltán ad okot büszkeségre, és a fejlődés következő lépései is világosan körvonalazódnak. Ezek konkretizálására a kísérleti évet lezáró szakmai táborban kerül majd sor. További tevékenységünk során is fontosnak tartjuk a hallgatók aktív közreműködését, és reményeink szerint sikerrel mutatkozunk be a többi oktatási intézmény előtt is. A városi rendszer kialakítását követően, annak megszilárdítására kell törekednünk úgy, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a régi tagok pótlására, az intézményhálózat bővítésére.

Az országos irányú fejlődés

Konkrét példaként említhetjük, hogy a miskolci egyetem vezetőit folyamatosan tájékoztatjuk eddigi munkánkról. A salgótarjáni középiskolások sikeres bevonása esetén 1-2 év múlva, - amikor már ők is tovább tanulnak - lesznek olyan fiatalok, akik más hallgatókkal is megismertetik mozgalmunk lényegét. Tehát már alulról is építkezhetünk, mint ahogy egykor mi is elkezdtük ...

Távlati tervünknek tekintjük, hogy a mozgalmat, mint "salgótarjáni példát" más egyetemeken és főiskolákon adaptáljuk. Természetes, hogy az országos kiterjesztés feltételeit meg kell teremteni: - a salgótarjáni rendszernek - mint gyakorlati példának - hatékonyan kell működnie, - ki kell dolgozni a rendszer oktatói programját, amely révén az országban egységes alapon működtethető struktúra jön létre (Ebben a Népjóléti Képzési Központ lesz segítségünkre), valamint - meg kell szervezni a kapcsolati rendszert más területekkel és városokkal.