
Egyedüli szándékom csak annyi volt az "Egy nógrádi völgyváros..." bemutatójának elkészítésében, hogy az idősebbek a múltat ne felejtsék, jelenüket érdemesen értékeljék s fiatalabbaknak tényszerűen bemutathassák. (illetve, a másvidékről érkezők tájékoztatása.)
Ez az ismertető anyag mennyiség, igazából csak egy vázlati képet tartalmaz Salgótarjánról és lakosainak /közvetett módon szemlélve/ életük és körülményeik változásáról.Sokan csak "betonvárosnak" nevezik. Pedig, ha közelebbről megismerkednek múltjával, munkásságával, lakosainak különböző nézetekkel való együttélésével, kényszerű politikai hovatartozások felemlegetésével és érzelmeiket semmibe vevők akaratával, talán átformálódik vagy legalábbis enyhül a negatív vélemények özöne a városban és a környékén élő emberekkel szemben.
Valamelyest megpróbáltam vallásilag és politikailag semlegesként az érdeklődő elé tárni ezt az ismertető anyagot, de bevallom igen nehéz, hiszen a politizálás az életünk meghatározó része. Azáltal, ha valakinek ellenérzése vagy ellenvéleménye alakulna ki a tanulmányozás során, annak talán örülök is, mert akkor nem egy érzéketlen személlyel állok itt közvetett módon szemben.
Hiszen minden, ami létezik vagy valamilyen elgondolás alapján létezni fog, az az egészséges vita tárgyát képezheti, mely meghatározza az emberi lét demokráciáját. Mindegy, hogy kis és milyen korban éli meg a szubjektív véleményét, de ha az másnak tudatosan nem árt, nem tartom jogosnak, hogy nézeteket föléje helyezzenek, s az élete felett ítélkezzenek.
A képek és szövegek a tulajdonosok v. szerzők engédélyével kerültek közlésre!
